Vasárnap ünnepélyes keretek között osztották ki Sepsiszentgyörgyön a Pro Urbe-díjakat. Antal Árpád András polgármester szavaival élve, "pénz és taps nélkül, szabad idejüket is feláldozva szolgálták a közösséget" a díjazottak.
Az idén dr. Bogdán Rajcs Zsolt, Buda Stela, Incze Sándor, post mortem Kónya Ádám és Tiboldy Zoltán részesült Pro Urbe díjba.

Sepsiszentgyörgyön született 1926. április 20-án, iskoláit itt végezte, 1944–ben érettségizett a Református Székely Mikó Kollégiumban.
Felesége fiatalon elhunyt, két fia családjaikkal együtt Sepsiszentgyörgyön élnek, egyetlen unokával. Édesanyja apja, az I. világháborúban vitézségi érmet kapott, ezért 2001–ben Dr. Bogdán Rajcs Zsolt is vitéz lett.
A marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen 1951–ben orvosi diplomát szerez, majd 2001–es évben aranydiplomát vehet át. 1956–ban Sepsiszentgyörgyre kerül a Kórházhoz, előbb belgyógyász konzultáns orvos, majd laboratóriumi főorvosként megy nyugdíjba 1992–es évben. Ezen idő alatt egy modern laboratóriumot létesít, újabb vizsgálatokat vezet be, de beteggondozói hivatását is tovább folytatja, egy régi világ, régi orvosi iskola, elsülyedt magyar tannyelvű Orvostudományi Egyetem képviselőjeként. A mára leértékelődött hivatás egyik régi vágású szolgája, a zajos világ egyik szelid embere.
1993 és 2007 között mint nyugdíjas orvos a Gyulafehérvári Főegyházmegye Caritas Sepsiszentgyörgy-i Filiájánál a gyógyszereket osztályozta, rendezte és az indikációk alapján eljuttatta a rászorultaknak.
Mint orvos 40 évig dolgozott, úgy szakmailag, mint etikailag igyekezett lelkiismeretes tevékenységet folytatni, a pontos, megbízható munkának volt a híve.
Dr. Bogdán Rajcs Zsolt nemcsak orvos volt.
Mint értelmiségi ember, a tudomány mellett a kultúra iránt is érdeklődött. Részt vesz a Székely Nemzeti Múzeum, Képtár, Könyvtár rendezvényein, könyvbemutatókon, manapság nem általánosítható életformát él.
    Vallásos életmódjának méltó celekedete az si például, hogy 1948–ban a sepsiszentgyörgyi római katolikus temetőben levő kápolnát átadta az egyháznak, így lett az első ravatolozóház városunkban, melyet mindazok használnak, akik az ottani temetőben kaptak sírhelyet. A kápolnát, dédnagyapja építette 1861–ben, falán márványlapon az alábbi felírat olvasható:
    „Isten imádására és a hívek lelki vigasztalására ajánlja a Bogdán család. 1861”.
Dédapja, Bogdán András alapította a Háromszéki Takarékpénztárat, fia Bogdán Artúr a bank vezérigazgatója volt. Bogdán István házában lakott 1849 – ben Petőfi Sándor, a híres Bogdán házat pedig 1973 nyarán hetekig tartó munkával lebontották, hogy a város régi szép központját meg tudják változtatni. Dr. Bogdán Rajcs Zsolt szakmai munkássága, a társadalomért végzett tevékenysége példaértékű, ezért javaslom, hogy Dr. Bogdán Rajcs Zsolt nyerje el a kiváló PRO URBE – díjat.

                            Dr. Szőts Dániel
                               PRO URBE – díjas

A Hargitai és Kovásznai Románok Fóruma, prof. dr. Stela Buda oktatásban, művelődésben és a román hagyományok Kovászna megyei terjesztésében való tevékenységének elemzése nyomán, újra megerősítjük javaslatunkat a PRO URBE díj erkölcsi jutalomként való odaítélésére, az általa és a Mihai Viteazul Alapítvány vezetői által, 1992-ben kezdeményezett Szent György Napok rendezvényei alkalmából. Ennek a javaslatnak alapjául szolgál a prof. dr. Stela Buda több mint ötven éves tevékenysége a közösség érdekében, amelyet a következőkben mutatunk be.
    A Bihar megyei Nagyboján község Chioran faluban 1932. november 11-én született, ahol a szülei tanítók voltak.
    1951-ben felvételizett a bukaresti Műszaki Egyetem Textil-Kémia Karára. Első év után, 1952-ben a Textil-Kémia Kart Jászvásárba költöztették. 1956-ban elvégzi az egyetemet és hat társával a sepsiszentgyörgyi Olt Textilgyárhoz lettek kihelyezve. Abban az időben a gyárban senkinek nem volt felsőfokú végzettsége.    1956-1962 közötti időszakban az Olt vállalatnál dolgozik több beosztásban: mester, váltásvezető, technológus. 1962 decemberében áthelyezik és kinevezik a sepsiszentgyörgyi Textil Szakközépiskola igazgatójának. A szaklapokban közölt cikkeket, tanulmányokat. Társszerzője volt „A termékek minőségi ellenőrzése” című 1981-ben kiadott tankönyvnek, amelynek II.-ik kiadasását 1989-ben nyomtatták ki.
    1982-ben kötelezték a főtanfelügyelő helyetesi állás elfoglalására. Habár megigérték, hogy rövid ideig lesz ebben a tisztségben, mégis madnem két évig végezte ezt a felőségteljes tevékenységet. 1984-ben felmentették, mert nem volt megfelelő dossziéja, külföldre ment rokonai voltak. Visszatért a tanszékre és 1989-ben nyugdíjba vonult.
    1990-ben számos román polgárral, szülőkkel, tanárokkal együtt részt vett abban a csoportban, amely harcolt a román oktatás és iskolák fenntartásáért, főleg Sepsiszentgyörgyön.
    A „Mihai Viteazul Alapítvány” közel 20 évi gyümölcsöző tevékenysége idején egy sorozat román művelődési rendezvényt szerveztek – egyesek közülük a résztvevők százát gyüjtötték össze az ország minden sarkából, valamint a külföldi románokat.
    Meg kell említeni, hogy Stela Buda tanárnő és a Mihai Viteazul Alapítvány vezetősége kezdeményezte és sokat fáradozott egy olyan rendezvény szervezését, amelyen rész vesznek a város összes lakói, függetlenül az etnikai hovatartozástól, azaz a Szent György Napokat, amelyre meghívják az orgszágból és a külföldi azonos nevű helységek képviselőit. 1992 áprilisában megrendezett első Szent György Napokat nagy fenntartással fogadta a Polgármesteri Hivatal és Albert Álmos polgármester.
    Mindezek azok az érvek és tettek, amelyek feljogosítják Stela Buda-t, hogy megkapja A PRO URBE díjat.

Incze Sándor

1933. október 9-án (nevezetes napon) született Szárazajtán. Gyerek szemtanúként élte meg a szárazajtai vérengzést, ami egy életre nyomot hagyott lelkében. A Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, de közben szülei kuláklistára kerültek, így a főiskolai továbbtanulás el volt zárva előtte. Mint sok más sorstársa, a Kolozsvári Református Teológia felé vette útját. Itt is végzett 1956-ban. 1958-ban nősül, felesége „kiemelt”, apósa 5 évet ült börtönben mint osztályellenség”. Három gyerekük – két fiú, egy lány – született, mindhárman sikeresen megállták heLyüket az életben. Városunk büszke rájuk.
    47 éven át szolgálta becsülettel egyházát, ebből 22 évet Szemerján. Előző szolgálati helyei: Szolokma (Udvarhely m.), Magyarhermány, Kovászna. Mindenütt maradandót hagyott maga után.
    Szemerjára sem üdülni jött, hanem építeni.  22 év alatt befejezi az új papilak építését, kőkerítést építtet a temető köré, és rendebeteteti a temetőt, tornyot javíttat és új harangot öntet az elrepedt régi helyébe, kopjafát állít 1972-ben az egykori mikós osztálytársak emlékére, de azt a Bora István 1848-as honvédtiszt sírjára helyezteti, hogy a sírt gondozni lehessen. A gyönyörű faragott tempolmajtón belül magyar címer látható, kazettás mennyezetet készíttet templomunkban, új temetőt nyíttat, ahová Makovecz Imre neves építésszel egy műemlék ravatalozóházat építtet, ezzel is gazdagítva városunk műkincseit. Kezdeményezi a Szemerjai Csata emlékművének felállítását, méltóságteljes tiszteletadással újratemeti a háborúban elesett két német katonát, a templom elé milleniumi kopjafát állíttat.
    Újjá szervezi a gyülekezet vegyeskórusát, magas képzettségű karnagy alkalmazásával. Rendszeresen látogatja a hidvégi öregotthont a nőszövetséggel együtt. Aktív részt vesz a két Református Világtalálkozó szervezésében. A Székely Mikó Alapítvány kezdeményezője, jelenleg is elnöke. A mikós világtalálkozó egyik fő szervezője. Sokrétű egyházi tevékenysége mellett még közéleti szereplést is vállalt.
    Incze Sándor Isten szolgájaként igyekezett gyülekezetét, népét becsülettel szolgálni, eljuttatni hozzá Isten igéjét, de ugyanakkor tudasítani bennünk azt, hogy mi itthon vagyunk, nekünk e szülőföld drága, és azt mindenképp kötelességünk megvédeni mindenféle betolakodókkal szemben, kötelességünk ápolni és védeni drága magyar nyelvünket. Ezen hitét a letűnt rendszer zsarnokai sem tudták megingatni. A börtöntől Isten keze megóvta, de számtalan esetben került kritikus helyzetbe, mert ki merte mondani az igazságot.
    Életútján értékelendő volt végtelen türelme, számtalan ármánykodás közt megtalálta mindig a békítő hangot. Töretlen optimizmussal és toleranciával építette az ökuménikus barátságot történelmi egyházaink között. Az ortodoxia felé is mindig nyitott volt, nem rajta múlott, hogy elzárkoztak rendezvényeink elől.
    Mindezek után nem véletlen, hogy 1990-ben őt választották Sepsi Egyházmegye református esperesévé. Így vonult nyugdíjba 2003-ban.
    Ha valaki tett székely – magyar közösségünkért, akkor ez a nyakas székely, Incze Sándor volt.  Javaslom a Pro Urbe – díjra.

                            Botos Ferenc
                        Ny. tanár, egykori mikós osztálytárs

    A mindenkori tudományos előrehaladás egyik mozgatórugója a kérdésfeltevés. A dilemma, a töprengés, a kézenfekvő és egyszerű válaszok átlépése, azaz a nehezebb út kiválasztásához szükséges erő. Ez az erő nem mindenkinek adatik meg. Ez egy bizonyos kiváltság. Kónya Ádám azon kiváltságosok egyike volt, akik vállalták a járatlan utat. Olykor feladták a jártat is érte. Így könnyű, és mégis iszonyú nehéz feladatot hagyott hátra azoknak, akik ezt az utat szeretnék felmérni. Könnyű feladatot, hisz több mint hét évtizedes pályafutása alatt ő maga írta laudációját, a cselekedetek apró gyöngybetűivel, de mérhetetlenül nehezet is, mert ezt az általa megírt laudációt hetek, hónapok alatt sem lehetne összegezni.
Kónya Ádám, az ifjabb nemzedék Ádi bácsija, 1935-ben született Brassóban. Tanári oklevelet 1956-ban szerzett a Bolyai Tudományegyetem földrajz–földtan szakán. Pedagógusi hivatását Sepsiszentgyörgyön és Kökösön gyakorolta, 1968-1970 között a háromszéki Megyei Tükör településlexikonának és műemlékrovatának szerkesztője volt. 1990-től a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és a Megyei Műemlékvédelmi Tanács elnöke lett, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület zsinatának tagja. 1989-től Sepsiszentgyörgy város önkormányzati képviselője. Enciklopédikus tudásával, tudománynépszerűsítő írásaival, szaktanulmányaival, előadásaival, tanácsaival, közéleti szerepvállalásával, egész munkásságával népét, a magyarságot szolgálta.
Tagja volt a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének, a nemrég megalakult Magyar Polgári Pártnak, alelnöke a Székely Nemzeti Tanácsnak, ugyanakkor vállalta a Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács elnöki tisztét is. Az ő előterjesztése alapján fogadta el 2004. január 17-én az aránysávos kék lobogót saját jelképeként a Székely Nemzeti Tanács, amely azóta, mint székely zászló egész Székelyföldön elterjedt.
Mindannyian más-más sorokat, gondolatokat szőnénk bele az emlékezés láncolatába. Lenne, aki azt mondaná, hogy kezdeményezésére indult el a város reprezentatív épületeinek megvilágítása, az épületek műemlék voltának táblával való jelölése, más azt emelné ki, hogy erőteljes, de körültekintő, szövetségeseket toborzó fellépésének köszönhető az, hogy a Bazár épülete ma is a művészetek hajléka; lenne olyan is aki a `48-as honvéd sírokról, csillagtúrákról, lebilincselő előadásokról szólna... Bennünk, akik ismertük, ott lakozik hamiskás mosolya, immár végérvényesen.
Úgy gondolom, hogy a Kónya Ádám egyedisége, tudományos háttérmunkájának univerzalizmusa, illetve a város érdekében kifejtett tevékenységének egyetemessége mindannyiunkat méltatókká tesz. Legyen ez a szimbolikus gesztus, Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város gesztusa a Pro Urbe-díj egykori megálmodója irányába. Pénz és taps nélküli főhajtásként. Ez nem gyengíti mindenkori polgári elhivatottságát, ám annál inkább erősíti azt a „emberiességet”, azt az egyetemességet, amely egy közösség, egy város – urbe – kiemelt és megbecsült elődjévé teszi.
Ezért, a mindannyiunk nevében, Kónya Ádámot egyedi alkalommal kiosztásra kerülő posztumusz Pro Urbe-díjra javasolom.

Tiboldy Zoltán

Tiboldy Zoltán 1929. október 19-én született, a Maros megyei Gerendkeresztúron. Csak két éves koráig nevelkedett itt, 1931-ben szülei Kolozsvárra költöztek, ahol édesapja a Magyar Színház, a Thália gazdasági vezetője lett.
Nagybátyja, Kovács László az Erdélyi Helikon szerkesztője. Nagynénje Kovács Erzsébet – Dsida Jenő múzsája – az Erdélyi Tudományos Intézetnél, majd a kolozsvári egyetemi könyvtárnál dolgozik. Ilyen szellemi környezetben nevelkedve, az akkori kolozsvári gyerek ma már az egyetlen, aki még személyesen ismerte úgy a marosvécsi íróközösség tagjait, mint az akkori kolozsvári színházi, egyáltalán művelődési és tudományos élet kiemelkedő alakjait.
Középiskolai tanulmányait a Református Kollégiumban, Sütő András osztálytársaként végzi, majd a Bolyai Tudományegyetem történelem–földrajz karának hallgatója. A szakokat átcsoportosítják, a történelem–filozófia szakon végez. A sors mosolya, hogy bár 1952-ben Sepsiszentgyörgy történelem szakos tanárt keresve kéri a székelyföldi városba helyezését, itt végül a földrajz lesz az a tantárgy, amelyet fél évszázadon át folyamatosan oktat. Persze egyebet is, ahogy e korszak majd minden pedagógusa.
Sepsiszentgyörgyön korántsem idegen. Dédapja, hidvégi Nagy Sándor a Gábor Áron egyik fő segítőtársa volt, majd a Mikó Kollégium alapításának egyik jelentős alakja. A dédunokát most, 1952-ben eredetileg az úgynevezett Esti Középiskolába helyezik ki, ám ez már második évben beolvad a Székely Mikó Kollégiumba. Innen megy nyugdíjba 1990-ben, de további két esztendőt is ugyanitt tanít, óraadó tanárként. Műveltségét, sokoldalúságát közeli  munkatársai tudják igazán felmérni: öt évtizedes pedagógusi pályája során a földrajz mellett nem véletlenül bízhatnak rá történelmet, fizikát, matematikát, természetrajzot, anatómiát, csillagászattant, rajzot, magyart, latint.
Az országos műemlékvédelem kiépülésekor Székely Zoltán múzeumigazgató őt is meghívja az akkori alakuló rajoni műemlékbizottságba, és ha ennek órarendje miatt nem is tehet eleget, tizenkét évig járja a környező falvakat előadásokkal, az úgynevezett tudományos brigád keretében, mely – bármennyire is ideológiai céllal hívták életre – sokszor végezhet érdemben is hasznos népnevelést.
1993-tól a mai napig – mint nyugdíjas – a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárának muzeológusa. Minden bizonnyal neki köszönhető, hogy e tudományos könyvtár színes, gazdag mindennapjainak a munkás, szeretetteljes légkör az alaphangulata. A gyűjtemények rendezése, kezelése mellett tudományos kutatók, egyetemi hallgatók, kisdiákok sokasága köszönheti gondos segítségét. Oroszlánrésze van a múzeumi évkönyv 1995. évi újraindulásában – ez jelenleg a legnagyobb kisebbségi magyar szakperiodika –, az ő ötlete a Pálmay József-féle székely családtörténeti kötetek hasonmás kiadása, ő figyelmeztet az Orbán Balázs kéziratos hagyatékára, és egyáltalán nincs olyan, a könyvtárat érintő múzeumi munka és esemény, melyben ne éreznénk jelenlétét, keze nyomát. Mellesleg hely- és művelődéstörténeti cikkek, dolgozatok sorát teszi közzé ezekben az években, adalékokat Kőrösi Csoma Sándor, Zathureczky Berta, Kós Károly, a helikoni írók, Szabédi László munkásságához, városunk és megyénk történetének jeles alakjaihoz.
Tiboldy Zoltán valószínűleg Sepsiszentgyörgy és a széles környék legszerényebb, legfigyelmesebb, legtürelmesebb, legszeretetre méltóbb embere. A tisztviselőnegyedi ápolt kis porta udvarán gyümölcsfák, virágágyások, barátságos házi kedvencek. A múzeumban már hosszú évek óta az ő csokor hóvirágja, jácintja, nárcisza, basarózsája, a körbekínált alma, dió, szőlő mutatja természet és ember örök, igazi idejét, amelyet sokszor hajlamosak volnánk pedig elfelejteni.
Köszönjük neki, hogy városunk polgára, és megtisztelt azzal, hogy köztünk lehet.

Harkóné Molnár Beatrix
Boér Hunor